Hat óra negyven perckor elfoglaltam a helyem. Egyre jobban kinyújtózkodtam. Egy idő után elégedetten néztem végig saját birodalmamon, idővel már más területekre sem voltam féltékeny. Az arcomat el-eltakarva, nagyokat ásítoztam, amikor három mihaszna kölyök került elém, mindez még az uralkodásom elején. Nem tudtam elküldeni őket, és csak úgy ugráltak a trónomon. Dezső király trónján! Egyre többen érkeztek, de már kevésbé aggódtam. A saját helyem biztosítva, kényelmesen ülök, élvezettel nézem a nyomorgó tömeget. Nem nyavalyognak, némán néznek maguk elé, így van ez a többi királyságban is. Ez a három semmirekellő meg kivételes helyzetben van, amiért a trónon csimpaszkodhat. Nem úgy, mint a nem messze álló pórnép, akik a helyzetükbe régen beletörődve néznek maguk elé hosszasan.

─ Cinkota végállomás, a vonat műszaki okok miatt nem közlekedik tovább, Cinkotáról a mellettünk álló másik szerelvénnyel utazhatnak tovább.

Pár lépésbe telik, de elszorul a szívem. Lecsúszok. Leülnek a helyemre. Dezső király ülésére! Lerobbant a régi világ, elfoglalják a helyeket, és az újban már nem jut rám vezető szerep.